|   | | Adásban a Pityinger testvérek |  A mi testvéri kapcsolatunk különleges, kettőnk között feltétlen bizalom van. Különben nem vagyok egy bizalmas típus, feltétel nélkül megbízni, csak a véremben tudok. | | Pityinger László (Dopeman): „A mi testvéri kapcsolatunk különleges, kettőnk között feltétlen bizalom van. Különben nem vagyok egy bizalmas típus, feltétel nélkül megbízni, csak a véremben tudok. Nagyon sok testvért ismerek, és több olyan testvéri kapcsolatot láttam már, ahol nincs olyan összhang, mint mondjuk nálunk. Kevés olyan család van szerintem, mint amiben mi felnőttünk.
Nálunk a család intézménye szorosan egybe font mindenkit…
A családot - én úgy gondolom - a vérkapcsolat, és az a fajta szeretet tartja össze, amit a vérkapcsolat generál. Szerintem a mi családunkban ez nagyon erősen megvan. Sosem kerültünk ki a családból. Nekünk az egy olyan biztos háttér, egy olyan szoros kötelék volt mindig, ami szerintem nagyon sok helyen nincs meg. A család intézménye, nálunk nagyon szorosan egybe font mindenkit, és mindig - feltétel nélkül - nagyon szerették egymást a családtagok.
Úgy képzeltem el, ahogy otthon láttam…
Ha úgy vesszük, az én családi életem is egy kudarc, mert nem tudtam együtt maradni a gyerekem anyjával, és a gyermek nem úgy fog felnőni, ahogy én azt terveztem. Úgy képzeltem el a családi életemet, ahogy otthon láttam… Hiába volt hatalmas a szenvedély, vagy óriási a szerelem, olyan szinten másképp voltunk szocializálódva… Hiába akartam kivetíteni, amit elképzeltem, ha ő teljesen másképp képzelte el.
El kell tudni engedni a dolgokat… Az tud elégedett és vidám, vagy boldog életet élni, aki el tudja engedni a dolgokat. Ha nem ragaszkodom semmihez, akkor nyugodtan tudom élni az életet…”
Pityinger Péter (Kicsi Dope): „Elég ha ránézek, már tudja, hogy mit gondolok. Egy tekintetből levágja, de én is, hogy ő mit akar.
A nyolcadik kerületben laktunk, és amikor gyerekek voltunk, a Grund területén, volt egy építkezés, ahol rendesen gyermeki bandaháborúban voltunk… Szinte úgy, mint a Pál utcai fiúkban, csak talán mi még kicsit el is túloztuk. Bátyám már akkor is vezéregyéniség volt, jó sok tagot összetoborzott, nagyon jó fej volt ilyen szempontból. Egy csúnya húzása volt, hogy én közlegény voltam csak a csapatban, már akkor éreztetvén a frontemberi hajlamot. Szóval, mint a borsó és a héja, nagyon összefonódtunk.
Van egy húgunk, hasonlóság szempontjából nála csak olyat tudok mondani, hogy melyikünkre hasonlít jobban, mert ő egy sérült kislány, és nem beszél. Boldogan él, és nagyon szereti például a zenét. Amikor meghallja, akkor ő a maga módján az értésünkre adja, hogy ez neki mennyire tetszik.” | | Szerző: Sztárportré, www.sztarportre.hu, 2010.03.20 |
  | | Hirdetés
|  |
|
|